Honlapunk létrejöttét és működését a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja
Ünnepi koncert a petrikeresztúri templomban
A petrikeresztúri székhelyű, de több települést felölelő egyesület hivatalos formában 2006. januártól működik. Az elmúlt években bohózatokat, zenés darabokat adtak elő több helyszínen. A csendes covid utáni időszak új lehetőségeit folyamatosan próbálják kihasználni, így történt ez idén karácsonykor is.
Kovács József esperest az egyesület vezetői már októberben megkeresték egy esetleges adventi-karácsonyi koncert lehetőségével, amit ő szeretettel fogadott. A próbák nagy izgalommal és lelkesedéssel kezdődtek már november hónapban. A kórustagok számára a dalok válogatása, a közös éneklés hozzájárult az adventi időszak lelki feltöltődéséhez. Kedvenc ünnepi dalaikból válogattak egy csokorral, voltak köztük régebbi, de új feldolgozások is. Stílusukban, zenei irányzatukban is különböző énekek kerültek műsorra, de mondanivalójukban egységesek: tükrözték ünnepi vágyaikat, karácsonyi örömüket.
A kórus tagjai a műsort december 24-én, advent utolsó vasárnapján, a délelőtti szentmise keretében adták elő. A helyi templom megtelt erre az alkalomra, a felcsendült dallamok érzelmeket, a karácsonyvárás hangulatát hozták a híveknek, a hallgatóságnak.
A kórustagok, a résztvevők és nem utolsósorban Kovács József esperes is sikeresnek értékelték a műsort.
Az egyesület a 2024-es évben is az elmúlt időszak munkáját folytatva közösségi programokat kínál az érdeklődőknek, a kórus tagjai pedig folyamatosan megújulva műsorok kidolgozását, előadását.
https://www.zalatajkiado.hu/2024/01/10/unnepi-koncert-a-petrikereszturi-templomban/?fbclid=IwAR20ul0ORP7ny5zxz2lIbPpsmrIryhY2csFEuw2ydBhLvVD0brPOmpw27Qc